Először is, elnézést, hogy ilyen sokáig váratott magára ez a bejegyzés, és azért is, mert nem oly teljes, mint szerettem volna.
Ennek ellenére remélem hogy hasznosnak találjátok.
Nem tudom, kiben mennyire merült már föl, hogy amellett, hogy olvasgat arról, milyen virágok ehetőek, neki is veselkedjen kipróbálni.
Mert bizony,még az egyszerűbb virágok beszerzése is problémás, ha az ember nem tudja a saját kertjében, erkélyén nevelgetni.
Ahogy írtam, virágárusoktól szigorúan tilos étkezési célokra vásárolni, mivel különfélevegyszerekkel kezelik őket. Zöldségesnél talán a tökvirágot leszámítva pedig esélytelen ilyesmit találni.
A tavasszal beletúrtam hát magam a témakörbe, megkerestem jópár céget, embert, akik úgy gondoltam, segíteni tudnak, és most összegezném a tapasztalataimat.


Borretsch Borago officinalis 080914 024Tény, hogy kicsit techie módon közelítettem meg a kérdést, mindenkivel e-mailben próbáltam kommunikálni.
Az egyértelműen első hely, ahol próbálkoztam, az Pillár József szentesi kertészete volt. Ők kifejezetten ehető virágok termesztésével és forgalmazásával foglalkoznak, a honlapjuk szerint nem csak éttermeknek.
Első levelemre nem reagáltak, ezután a megújult és egy fokkal több információt tartalmazó honlapjuk e-mail formján keresztül írtam. Olyasmi után érdeklődtem, hogy van-e rendelési limit, mennyi a szállítási és csomagolási költség, valamint hogy elérhető-e valahol viráglista, mert csak 45 képet tettek fel, aláírás nélkül. Tehát rendelés előtt próbáltam tájékozódni, ami mellett megjegyeztem, hogy én írom ezt a blogot.
Sajnos csak egy rövid és goromba levél jött válaszként, miszerint az ehető virágok az ő szabadalmuk alatt állnak, és nézzek szét a honlapjukon, nehogy jogi problémáim legyenek.
Ekkor udvariasan válaszoltam, újra feltéve a kérdéseim, kidomborítva, hogy rendelni szeretnék tőlük, de ehhez szükségem van pontos információkra.
Mai napig (több mint egy hónapja volt) nem jött válasz… Persze felhívhatnám őket, de bevallom, attól az egy levéltől rossz szájízem lett. Reméltem, hogy tudok alternatívát találni.
A másik hely, ahova írtam, az a Babakert volt. Ők gyorsan, és nagyon kedvesen válaszoltak.
Ehető virágokkal csak kiegészítésként foglalkoznak, a fő profiljuk a saláták és minizöldségek. Ennek ellenére szezonban kapható náluk borágó, árvácska, cukkinivirág, sarkantyúvirág. Kísérleti jelleggel idén próbálkoznak a snidling virágával is.
600 ft+ÁFA egy tálca virág (egy tálca 35 vagy 50 virágos lehet, sajnos az nem derült ki, a 600 ft melyikre vonatkozik).
Telephelyük a VI. kerületben, a Szív utca 32 szám alatt található. Ha csak virágokat szeretnénk, fel kell keresni őket, de ha egy kiló felett rendelünk más zöldséget, akkor házhozszállítást is kérhetünk, kedden és pénteken szállítanak, és előtte estig kell leadni a rendelésünk.
Még nem jutottam odáig, hogy valóban rendeljek is, de szeretnék majd, még azelőtt, hogy kifutnánk a szezonból :)
E mellett még annyit tudok, hogy a Nagycsarnokban i nagyritkán lehet találkozni ehető virágokkal.

Remélem tudtam segíteni, ha esetleg tud valaki még helyet, ahol lehet rendelni, vagy vannak pontosabb értesülései a szentesi kertészetről, kérem ossza meg velem!

Creative Commons License photo credit: juergen.mangelsdorf

Tags: , , , , , ,

Nincsenek hasonló virágok.

Először vagy itt? Iratkozz fel az RSS feedre. Köszi a látogatást!

kisvirag, 2009.06.17 | Kategória:Általános | -