Főzzünk virágot!

SaladEzt már május elején szerettem volna elindítani, de az események eléggé elsodortak, a munka és az esküvőszervezés mellett ha tudtam volna is időt szakítani, erőm nem volt hozzá.
Régóta reménykedek, hogy lesz ilyen a VKF-en (aktuális forduló), de eddig ez a téma is elkerülte. Anno, mikor ezt a blogot elkezdtem, megfogadtam, ha most nyárig nem kerül terítékre, meghirdetem én.
Szerintem már sejtitek, miről van szó, igen, ehető virágos recepteket várok!
A szabályok nagyon egyszerűek: főzz valamit, amibe ehető virágot is teszel, vagy azzal díszíted, vagy abból van, és küld el a post linkjét az ehetovirag kukac kisvirag pont net címre. (ha erről valamiért visszapattanna, mert volt már rá példa, próbálkozhatsz még az ehetoviragok kukac gmail pont com címen is).
Mivel minden virágnak más a szezonja (és néhányról már le is csúsztam) ez egy egész nyáron át tartó gyűjtés lesz.
Nincs tehát konrét határidő a közzétevésre.
Hogy mégis valahogy menedzselhető legyen, illetve ne kelljen oly sokat várni egy összefoglalóra, minden hónapban készítek egy posztot az addig beérkezett művekből. Itt még nem fogok kategorizálni vagy csoportosítani, csak belinkelem őket, majd várhatóan szeptember végén elkészítek egy nagy összefoglalót, amelyben minden addigi virágos poszt helyet kap, akkor már szépen csoportosítva, csokorba szedve.
Kedvcsinálónak itt az a tavalyi posztom, amiben ehető virágos linkeket gyűjtöttem össze.
Mivel azt szeretném, hogy minél több ehető virágos receptet összegyűjtsünk, ezért nem csak új ételeket, hanem régebbi recepteket is szívesen várok, küldjétek bátran!
Az első havi összefoglalóra július 10-ig küldhetitek a linkeket.
(és teszek egy fél ígéretet arra, hogy a virágok posztolásával is visszatérek)
Creative Commons License photo credit: megpi 

kisvirag, 2009.06.18 | Kategória:Általános | 4 komment -

Hol kapható ehető virág?

Először is, elnézést, hogy ilyen sokáig váratott magára ez a bejegyzés, és azért is, mert nem oly teljes, mint szerettem volna.
Ennek ellenére remélem hogy hasznosnak találjátok.
Nem tudom, kiben mennyire merült már föl, hogy amellett, hogy olvasgat arról, milyen virágok ehetőek, neki is veselkedjen kipróbálni.
Mert bizony,még az egyszerűbb virágok beszerzése is problémás, ha az ember nem tudja a saját kertjében, erkélyén nevelgetni.
Ahogy írtam, virágárusoktól szigorúan tilos étkezési célokra vásárolni, mivel különfélevegyszerekkel kezelik őket. Zöldségesnél talán a tökvirágot leszámítva pedig esélytelen ilyesmit találni.
A tavasszal beletúrtam hát magam a témakörbe, megkerestem jópár céget, embert, akik úgy gondoltam, segíteni tudnak, és most összegezném a tapasztalataimat.



Olvasd tovább »

kisvirag, 2009.06.17 | Kategória:Általános | 15 komment -

Hamarosan

Overpowering scent - Betöhrend
Megint kicsit akadozik az ehető virágozás. De nem felejtettem el, csak ugye, az idő, meg a kedv :)
Készül egy bejegyzés arról, hogy hol, milyen virág szerezhető be, de még választ várok egy helyről, nem akarok fél információkat kitenni. A jövő héten remélhetőleg viszont el tud készülni.
Szerencsére még nem vagyok elkésve vele, hiszen május eleje van, még csak most kezdődik a virágszezon!
Készülök egy meglepetéssel is, ami kicsit megmozgatja majd talán a közönséget, de ez maradjon még kicsit titok, előbb a beszerzős bejegyzést szeretném megírni.
És hamarosan mostmár folytatom többé kevésbé rendszeresen a virágok posztolását is.
Köszönöm a türelmeteket.

Creative Commons License photo credit: Maggi_94

kisvirag, 2009.05.3 | Kategória:Blog | Nincs komment -

Keleti redbud

Latin név: Spring redbud bloomsCercis canadensis

Család: pillangósvirágúak (Fabaceae)

Származás: kelet Észak-Amerikában honos, a kanadai Ontario déli része, észak Floridáig.A wikipedia szerint nem is él másutt. Minden bizonnyal emiatt sem találtam arra  utalást, hogy lenne magyar elnevezése. Neve nyersfordításban “vörös rügyet” jelent.

Gyógyhatás: virága antociánt tartalmaz, ami a vöröses színért felelős, és az UV sugárzás ellen védi a szöveteket. Erős antioxidáns, ami segíti a védekezést az UV sugárzás hatására létrejött szabadgyökök ellen, és fogyasztás után is megtartja hatását.

A virág felhasználása: Élénk rózsaszín-lilás virágú kis fa, Márciustól májusig virágzik. Felhasználásáról nem sok szó esik, így megszokottan salátákba, és tálaláskor díszítőelemként ajánlhat-nám, de azt hiszem, viszonylag kicsi az esélye, hogy lehetőségünk legyen kipróbálni.

Egyéb részek felhasználása: A magjai is fogyaszthatóak, proantocianidot tartalmaznak, aminek ha jól értem érfalerősítő hatása van.

Forrás: wikipedia - Eastern redbud

Kép: Creative Commons License photo credit: sassycrafter

kisvirag, 2009.04.21 | Kategória:Dísznövény | 1 komment -

Kardvirág

Gladiolus Flower by ThreadedThoughts
Latin név:
Gladiolus spp

Család: Nősziromfélék (Iridaceae)

Származás:A legtöbb faja, kb. 250 Dél-Afrikából származik, 10 faja pedig Eurázsiában honos. Változatos, fajai közt találunk aprókat, de hatalmas virágokat is, színei is széles skálán mozognak, rózsaszín, lila, fehér, átmenetekkel, narancs, piros.

A virág felhasználása: Íze talán a salátáéhoz hasonló. Mivel elsősorban dísznövényről van szó, a tányéron is mint dísz jelenik meg. Annak viszont kitűnő, édes, színes és illatos körítés lehet. Én elsősorban húsételekhez - pl. sültekhez, valamint szokás szerint salátákba tenném.Izgalmas lehet még esetleg koktélok, frissítők díszítésére.

Egyéb részek felhasználása: A Gladiolus edulis gumója ehető, sütve hasonló íze van, mint a gesztenyének.

Forrás: http://food.oregonstate.edu/glossary/g/gladioluse.html
http://en.wikipedia.org/wiki/Gladiolus

Creative Commons License photo credit: ThreadedThoughts

kisvirag, 2009.04.13 | Kategória:Dísznövény | 3 komment -

Kapor

kaporLatin név: Anethum graveolens

Egyéb elnevezései: fűszerkapor, kertikapor, kertikömény, uborkafű

Család: Ernyősök (Apiaceae)

Származás: A Földközi-tenger vidékén őshonos, hozzánk valószínűleg még a római légiósokkal érkezett.

Gyógyhatás: Vízhajtó, felfúvódás, emésztési zavarok, hányinger, fogínygyulladás ellen jó hatású.

A virág felhasználása: A kapor fiatal virágát ugyanúgy használhatjuk, mint leveleit, hajtásait, magját. Így levesekbe, főzelékekbe, salátákba, egyes gombaételekbe, körözöttekbe, mártásokba tehetjük, a kovászos uborka, a paprika, a savanyú káposzta és a tök eltevésénél fontos szerepet játszik, de kerülhet fűszeres ecetekbe és páclevekbe is.
A tökfőzelék szinte elengedhetetlen fűszere.

Egyéb részek felhasználása: Lásd a virág felhasználásánál.

Érdekesség: Ókorig visszanyúló használatára bizonyíték, hogy már II. Amenhotep sírjában  is találtak kapormaradványokat.
A görögök szerint jelenléte a jólét jele, használták csuklás ellen, a középkorban pedig szerelmi bájitalok összetevője, illetve úgy gondolták, távol tartja a boszorkányokat.
Német és angol neve, a “dill” az angolszász “dilla”, vagyis “álomba ringat” szóból ered. A magoknak valóban enyhén nyugtató hatásuk van.

Forrás: wikipedia - Dill
wikipedia - Kapor
Kép:  brian-m

kisvirag, 2009.04.12 | Kategória:Fűszer- és gyógynövény | Nincs komment -

Kankalin

Cowslip (Primula veris), yellow version
Latin név:
primula veris

Egyéb elnevezései: tavaszi kankalin

Család: Kankalinfélék (Primulaceae)

Származás: a Kaukázusban és Nyugat-Európában honos. Középhegységekben gyakori, másutt lomberdők tisztásain, szegélyein fordulhat elő.

Vitamin és ásványianyag tartalom: triterpén-szaponin, fenolglikozidok, virágában flavonoidok, levelében C-vitamin.

Gyógyhatás: erős, nem szűnő köhögésre, felső légúti hurutra, asztmatikus, köszvényes panaszok esetén, valamint idegi eredetű fejfájásra, szívgyengeség ellen használják a népi gyógyászatban.

A virág felhasználása: Gyógynövényként elsősorban a szárított szirmaiból készült teáját fogyasztják. Az angolok virágát borok és ecetek ízesítésére is használják.

Egyéb részek felhasználása: Levelét és gyökerét szintén alkalmazzák a gyógyászatban, köhögésre. A kankalin a legtöbb köhögéscsillapító egyik alapanyaga. Leveléből a spanyol konyha salátát készít.

Érdekesség: A vadnyulak egyik kedvenc étele.
A 19. században kankalin virágfüzérekkel is díszíteték (díszítik?) a májusfát.
Angliában négy megyének is hivatalos virága.

hu.wikipedia - Primula_veris
en.wikipedia - Primula_veris

Kép: Creative Commons License photo credit: jarko_

kisvirag, 2009.03.20 | Kategória:Fűszer- és gyógynövény | Nincs komment -

Kamilla

German chamomile - קמומיל כחולLatin név: Matricaria recutita

Egyéb elnevezései: orvosi székfű, Szent-Iván pipitér, nemes pipitér, pipitér, anyafű, szikfű, szüzekanyja, bubulyka, katóka, pipiske, teafű, anyaméhfű, piperefű

Család: fészkesek (Asteraceae)

Származás: Egész Európában, valamint Ázsia mérsékelt égövi terültein is megtalálható növény.

Vitamin és ásványianyag tartalom: illóolaj (bisabolol), flavonoidok, kumarin.

Gyógyhatás: tisztítja a légutakat, nyugtató, gyulladáscsökkentő. A megfázás egyik legismertebb népi gyógyszere.

A virág felhasználása: Leginkább gyógynövényként használjuk, teaként, gőzöléshez,  fürdőhöz. Friss virágát édességek, sütemények díszítőjeként tudom leginkább elképzelni. Gasztronómiai felhasznállása mellett kozmetikai szerekben is előszeretettel alkalmazzák nyugtató, gyulladáscsökkentő hatása miatt.

Érdekesség: A kamilla elnevezése a görög χαμαίμηλον (kamaimélon) szóból származik, jelentése földi alma. (χαμαί kamai: a földön, μηλον mélon: alma). Az alma elnevezést a gyümölcshöz hasonló illata miatt kapta.
Figyelmeztetés: korábban sokat használták gyulladt, fáradt szemre borogatásként, lemosóként, mivel azonban allergiát, így önmagában is kötőhártya-gyulladást okozhat ilyen alkalmazása már nem javasolt, mert többet árthat, mint használ.
Allergiás tünetei elsősorban a kiütések és a szem begyulladása, de ritkán hányingert és hányást is okozhat, ezért fogyasztása előtt mindenképp bizonyosodjunk meg arról, hogy nem vagyunk-e allergiásak rá!

Forrás: wikipedia - Matricaria recutita english
wikipedia Matricaria recutita magyar

Creative Commons License photo credit: Eran Finkle - ערן פינקל

kisvirag, 2009.03.14 | Kategória:Fűszer- és gyógynövény | Nincs komment -

Kakukkfű

kakukkfuLatin név: Thymus spp.

Egyéb elnevezései: balzsamfű, démutka, kakucskafű, kerti kakukkfű, mezei kakukkfű, timián, tömjénfű, töményfű, vadcsombor

Család: Árvacsalánfélék (Lamiaceae)

Származás: Fajai egész Európában megtalálhatóak.

Vitamin és ásványianyag tartalom: illóolaj (thymol)

Gyógyhatás: étvágygerjesztő, gyomorjavító, görcsoldó, szélhajtó, megfázás ellen ajánlott. Fürdővízben frissítő hatású.

A virág felhasználása: Lényegében bárhol használható, ahol magát a fűszert is használnánk, vagy akár használjuk is. Virágának enyhébb íze van, mint a leveleknek, és a kakukkfűvel ízesített ételeknek szívderítő díszítése lehet a lilás rózsaszínű vagy rózsavörös szirom.

Egyéb részek felhasználása:  kakukkfüvet leggyakrabban nehezebben emészthető levesekbe (bab, borsó, krumpli, paradicsom, hal, káposzta), salátákba, sültekbe, vadakhoz, töltött káposztába, kolbászokba, májkeverékekbe, halakhoz, körözöttekbe teszik. Erős kámforos aromája miatt azonban óvatosan használjuk, mert túladagolva megváltoztatja az étel jellegét.

Érdekesség: Az ókori egyiptomi a balzsamozáshoz használták, a görögök pedig fürdőikben, valamint a templomokban füstölőként égették, mert azt tartották, a bátorság forrása. A rómaiak lakásaik tisztításához használták, valamint hogy aromást ízt adjanak a sajtoknak és a likőröknek. A középkorban azt tartották, távol tartja a rossz álmokat.A hölgyek ebben az időben szívesen adtak kakukkfű leveleket is tartalmazó ajándékot a harcosoknak és lovagoknak, mert hitték, hogy bátorságot ad hordójuknak.

Forrás: wikipedia - Thyme
wikipedia - Kakukkfű

Kép:  Zoonie

kisvirag, 2009.03.10 | Kategória:Fűszer- és gyógynövény | Nincs komment -

Jukka

yucca's flower
Latin név
: Yucca spp.

Egyéb elnevezései: pálmaliliom

Család: agávéfélék (Agaveaceae)

Származás: Közép-Amerika

A virág felhasználása: A fehér jukka szirmoknak articsókáéra emlékeztető enyhe édes íze van. salátákba, valamint díszítésként használható.

Érdekesség: A pálmaliliom név onnan származik, hogy a jukkának a pálmához hasonló levélüstöke van és fehér virágai a liliomra emlékeztetnek. Azonban a jukka nem áll rokonságban a valódi pálmákkal.
Porzásukat a nőstény jukkamoly végzi, petéit a beporzott virágra helyezi, lárvái pedig a jukka magkezdeményeivel táplálkoznak. Ez első hallásra inkább károsnak tűnhet, valójában azonban egyensúlyban van: mivel rengeteg magkezdeménye van, a lárvák dézsmálásából adódó veszteség kiegyenlítődik azon, hogy a moly elvégezte a beporzást.
A nyulak számára a jukka mérgező növény.

Forrás: wikipedia - Jukka
wikipedia - Yucca

Kép: Creative Commons License photo credit: ursus_arctos2003

kisvirag, 2009.03.7 | Kategória:Dísznövény | Nincs komment -